Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Szabályok >
< 32 >
1995. december
-
longint

ZetaTalk: Beleavatkozás


A segíteni akarás olyan szeretteknek, akik nem akarják, hogy segítsenek nekik, egy látszólag vég nélküli forrása a vívódásoknak és aggodalmaknak. A házastárs, a barát, vagy az egyenrangú fél, aki visszautasít egy világosan szükséges segítség-ajánlatot, döbbenetben hagyja az érintetteket. Mi lesz most? Tovább kell nyomulni a felajánlásokkal, kitartó módon? Érvelni kell, próbálkozni, hogy a szükségben lévő személy meggyőződjék? Vagy egyszerűen elsétálni, és felhagyni az igyekezettel, miután gorombán visszautasították? Van egy mondásotok - az élet a legjobb tanító. Egyszerűen szólva, ez azt jelenti, hogy valakinek a saját tapasztalatai sokkal szemléletesebbek, sokkal jobban próbára teszik az elméletet, és egy többrétű emléket eredményeznek az egész folyamatról - beleértve a fordulópontokat is -, mint ebből bárminek a másodkézből való megkapása. A segítséggel nyomakodó azt mondja, lényegében, hogy ő jobban tudja; hogy az ő tapasztalatai előnyben kellene részesüljenek azokkal a tapasztalatokkal szemben, amelyek a fogadónak lehetnek vagy voltak. Lényegét tekintve, ők egy tapasztalatot próbálnak elvenni az eltaszítótól, aki viszont világosan eltökélt amellett, hogy rendelkezik ezekkel a tapasztalatokkal. De vajon nem árt-e önmagának? Talán ez az a tapasztalat, amivel szeretne rendelkezni. Végtére is, az ő életéről van szó.

A 4. denzitású másokat-szolgálóban az egyén a felelős az életéért. Az egyetlen eset, amikor megengedett mások beleavatkozása, az, amikor a többiek biztonsága veszélybe kerül. Mivel mindenki másokat-szolgáló, ez egy igencsak ritka eset. Nyíltan szólva, ez azt jelenti, hogy ha valaki éhen kíván halni, hogy megtapasztalja, milyen érzés ez, hogy empátiára tegyen szert azok iránt, akik átestek ezen a tapasztaláson a múltjukban - hagynák őket meghalni - nem lenne beleavatkozás. Ha valaki azt veszi a fejébe, hogy kihagy mindenféle tanulmányt, hogy kizárólag autodidakta módon sajátítson el ismereteket, akármilyen okból, akkor hagynák neki, hogy átugorja az iskolát. Azon felül, hogy nálunk senkinek az életútját nem írják elő, mi nem erőltetünk rá orvosi kezelést senkire, hacsak az egyén nem kéri ezt. Természetesen, vannak kivételek, mert ha az egyén kómában van vagy más okok miatt képtelen kommunikálni, akkor nem tudja ezt kérni. Ezekben a szituációkban a szellemmel kommunikálunk, hogy megállapítsuk a kívánt eljárást. Mi nem szállunk vitába egy öngyilkossági vággyal, se nem erőltetjük rá az egészségügyi ellátásnak egy olyan szintjét, amely iránt az illető nem tanúsítana érdeklődést. Az ő életéről van szó, és úgy élheti le azt, ahogy kívánja.

Következésképpen, ha egy egyén kér egészségügyi ellátást, akkor minden segítség meg lesz adva, nem számít, mennyire reménytelen is a végkimenetel vagy hiábavaló is az igyekezet. Ahogy az esetleg várható is, a mi felfogásaink a betegségekről és a megfelelő kezelésekről széles körűek. Nincsenek olyan helyzeteink, ahol ne tudnánk kezelni egy betegséget, az öregkor átkának kivételével, amely szervezeti, elkerülhetetlen, és legvégül halálhoz vezet. Ritkán folyamodunk műtéti beavatkozáshoz, az alapvető okára fordítva a figyelmet egy problémának, és azt javítva ki ehelyett. Ahol operációt alkalmazunk, ott ez a helyreállítási műtét formájában történik, ahol a gének belsejében lévő minta feléled, és felkérést kap a kifejeződésre. Ezért, egy amputált személy vagy egy beteg májjal rendelkező páciens azt találná, hogy újat növeszt ezek helyett, a beteg szövetek elmosódásával, a példának okáért. Vannak korlátai ezeknek a technikáknak, mivel egy újonnan rekonstruált végtag közel sem néz ki úgy, mint a régi, és mindig kisebb és punnyadt kinézetű, de ez előbbre valónak bizonyul egy művégtagnál bármely esetben.

Azok számára, akik súlyosan aggódnak egy szerettük iránt, és jó tanácsot vagy egy segítő kezet szeretnének felajánlani, a szerettüket jobb körülmények között látni, a legjobb választás felkínálni, de nem nyomulni. Ajánljátok világos szavakkal, és így nem lesz félreértés. Ajánljátok újra, ha egy emlékeztető időszerű lehet. Azután pedig hátráljatok ki.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com