Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Ébredés >
< 70 >
1996. október
-
longint

ZetaTalk: A Mars holdjai


Azt beszélik, hogy a Mars egyik holdját, a Phobost a 12. bolygóról származó óriás humanoidok lakják, és ez a szóbeszéd igaz. Beásták magukat ennek a relatíve kis holdnak a belsejébe, hogy egy bányászati tevékenységet folytassanak, de nem ez az egyetlen indok. Ahogy említettük, ők tönkretették a Mars felszínét ezekkel a bányászati munkálatokkal. Amilyen vékony atmoszférája a Marsnak volt, lényegében eltűnt, amikor a vizet földalatti barlangokba terelték, lehűtve a felszínt, amíg a maradék víz meg nem fagyott. A Phobos üregeinek bányászata számos előnyöket nyújt ezeknek a látogatóknak:

Mi történik, amikor a NASA szondák egyike közel sodródik ehhez a holdhoz? A Phobos felszínén állomásozó, ezen látogatók által felszerelt figyelő berendezés riasztja őket az űrszeméttől különböző másvalaminek a közeledtére. Nem akarva, hogy megfigyeljék őket, vagy hogy a kíváncsiság tárgyává váljanak, az óriás humanoidok egyszerűen kilövik a szonda szemét/lencséjét. Ezt egy lézerrel teszik, ami ugyanaz a mechanizmus, mint amelyet jelek küldésére használnak egymás felé nagy távolságokra, de amely érzékeny elektronikus berendezésekre nézve közelből pusztító. Küldjetek egy szondát a Phoboshoz, és hopp, a szonda megszűnik működni! Bármely kísérlet, emberes űrrepülés küldésére a Phobosra, a művelet felderítésére, szintén szerencsétlenségre és halálhoz vezetne, és ilyesfajta próbálkozás ennélfogva nem ajánlatos.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com